50. rész

Következő állomásunk London egyik külső kerületébe esett. Egy jól kialakított erdei autóúton jutottunk el egy luxus kertes házhoz, amit magas kerítés vett körül. Míg én bámészkodtam Zayn beütött egy kapukódot, mire kinyílt a hatalmas vaskapu feltárva előttünk a házhoz vezető utat. A kapu automatikusan bezárult mögöttünk, majd leparkoltunk a ház mellé. Zayn kipattant a kocsiból, hogy ajtót nyisson nekem is.

- Üdvözöllek szerény birtokomon. – csókolta meg a kezem színpadiasan.

- Ez itt csak a tiéd? – kérdeztem és hitetlenkedve bámultam tovább a fából és kőből épült méretes erdei házat.

- Igen. Ide szeretek elvonulni a világ elől, ha egy kis magányra van szükségem. Eleinte úgy gondoltam, hogy majd itt fogok lakni, de mivel általában vagy utazom a srácokkal vagy a családommal vagyok csak ritkán tudok kijönni ide.

- Szóval ez a te legénylakásod? – kérdeztem vissza.

- Úgy is mondhatjuk. Gyere körbe vezetlek! – fogta meg a kezem és felvezetett a bejárati ajtóhoz vezető lépcsősoron, amiről a hó gondosan félre volt söpörve két oldalra. Miután három kulccsal is elbabrált, hogy kinyíljon a széles fa ajtó bent a riasztó kezdett el csipogni sürgetve a gazdáját, hogy beüsse a biztonsági kódot.

- Nem semmi biztonsági rendszer – jegyeztem meg.

- Ja… Paul hosszasan kifejtette, hogy nem elég egy zár, hiába van eldugott helyen a ház. Szabad a kabátod? – kérdezte, mire átnyújtottam neki a ruhadarabot, majd levettem a cipőimet és az ajtó melletti cipő tartóra helyeztem őket. Ahogy körbenéztem tőlem balra két lépcsősor volt egy lefelé, egy pedig felfelé vezetett. Miután a tőlem jobbra lévő előszobai szekrényben Zayn elhelyezte a kabátokat kézen fogva bevezetett egyenesen a nappalba. Felkapcsolta a lámpát, majd egy újabb elektronikus panelhez lépett és pár gombnyomás után a szinte egész szobát körül ölelő óriási ablakok mögött a redőnyök elkezdtek felemelkedni beengedve a hold kevéske fényét. Maga szoba bútorzata egyszerű volt mégis elegáns, igényes és persze modern. A bézs kanapé teljes összhangban volt a sötétbarna fotelekkel és kávés asztallal, amik egy takaros kis kandallóra néztek melynek a tetejéről nem hiányzott a plazma TV. Jobbra volt az étkező egy hatalmas asztallal és tíz székkel, amik ugyan abban a szín kombinációban tündököltek. A konyhát egy dupla ajtó zárta el a tértől, de biztos voltam benne, hogy hasonlóan lehet berendezve.

- Nyáron sokkal szebb a kilátás ilyenkor csak nagy fehérséget látni – zökkentett ki bámészkodásomból Zayn.

- Így is elképesztő ez a hely!

- Nekem nem igazán otthonos… - gondolkodott el – Hiányzik belőle az élet.

- Hogy érted? – fordultam felé, hogy a szemébe nézhessek.

- Túl tökéletes. Olyan mint egy hotelszoba. Nincs kávéfolt az asztalon vagy sérülés a padlóban, esetleg valami csoki folt az egyik párnán, amit a tisztító sem hozott ki…

- Nem vagy itt eleget, ahogy mondtad. – értettem meg a lényeget. – Nincs miért idejönnöd igazából.

- Ja… Ha meg igen akkor alig jövök ki a rajz szobámból. Gyere! – kézen ragadott és a nappaliból nyíló ajtóhoz vezetett. Az ajtó nyílásával együtt tátottam el a számat. Ennek a szobának csak egy oldala volt üvegből a többi három tele volt graffitizve, kisebb polcok tele voltak mindenféle palackokkal, festékekkel, ecsetekkel amire csak egy művésznek szüksége van.

- Wow… - simítottam meg az egyik falat.

- És elérkeztünk a második randinkhoz. – jelentette be vidáman – Emlékszel amikor az éneklős vizsgád után lefeküdtünk a házatok előtt a fűre és beszélgettünk?

- Öhm… - gondolkodtam egy pillanatra – Ahham! Ezek szerint megtanítasz rajzolni? – csillant fel a szemem.

- Pontosan! – vigyorodott el az örömöm láttán és egy laza mozdulattal levette a zakóját és kidobta a nappaliba a kanapéra, majd elkezdte feltűrni az inge ujját – Mit szólnál hozzá, ha lerajzolnánk a napfelkeltét, amit pár napja láttunk?

- Máris? Még egy fát se tudok rajzolni nem hogy egy napfelkeltét…

- Együtt csináljuk majd – nyugtatott meg, majd az egyik szekrényből előszedett egy nagyobb papírlapot és a kezembe nyomta. Az egyik sarokból elővett egy festőállványt és lerakta a szoba közepére. Hozott még két bárszéket illetve mindenféle rajzeszközt, míg én az állványra helyeztem a rajzlapot. Ekkor elkapta a derekam és a nyakamba csókolt majd leültetett az állványhoz közelebbi székre Ő pedig helyet foglalt a másikon mögöttem.

- Válassz egy ceruzát – adta az utasítást, amit örömmel követtem – Először rajzolunk nagy vonalakban egy vázlatot utána pedig kifestjük rendben?

- Oké főnök! – válaszoltam, mire átfogta a jobb kezemet amiben a ceruzát tartottam és elkezdtünk rajzolni. Eleinte teljesen átvette az irányítást a kezem fölött, miközben mindenféle praktikát megosztott velem, majd egyre kevesebbszer szólt bele, hogy mit rajzolok és elengedte a kezem. Mikor kész voltam a vázlattal Zayn hozott egy tálban vizet és elkezdtük a festést. Az volt a kedvenc részem, ahogy a színekkel együtt életre kelt a kép. A várost egyedül festettem meg a napsütötte égnél viszont Zayn is besegített. Megmutatta hogy lehet egy darab narancssárga festékből egy 5-6 árnyalatból álló napsütést varázsolni.

- Elképesztő… - pislogtam nagyokat – Legalábbis az a része, amihez nincs közöm… - nevettem el magam.

- Nekem az egész nagyon tetszik. – támasztotta Zayn az állát a vállamra – Szerintem van tehetséged hozzá. Mondjuk nem annyi mint nekem…

- Azt az egoista mindenedet – fogtam meg az ecsetet és egy narancs csíkot húztam a barátom arcára, mire elrántotta a fejét, de így csak még hosszabb csíkot sikerült az arcára varázsolnom.

- Mi ez a lázadás a mester ellen? – kérdezte.

- Azt mondtad van tehetségem… Gondoltam téged is kifestelek – mosolyogtam rá.

- Teljesen érthető… - mondta komoly arccal és nyúlni kezdett a másik ecsetért.

- Ooooo neeem! – pattantam fel a székemről és megkerültem a festőállványt. Ezzel megkezdődött az ötévesekhez méltó macska-egér harc. Végül persze tetőtől talpig festékesen végeztük és majdnem tönkre tettük az első közös alkotásunkat is.

- Feladom! – visítottam a földön fekve miközben Zayn a derekamon ülve a földhöz láncolt és az arcomat festegette.

- Megadod magad?

- Igen – lihegtem a nevetéstől kifulladva és a könnyeimet törölgetve, amitől biztos elfolyt a sminkem, de volt egy olyan sejtésem, hogy ez a legkisebb bibi a kinézetemen.

- Most viszont az a szomorú hírem van, hogy a filmnézős harmadik randinkat le kell cserélnünk egy kiadós mosdásra, mielőtt ránk szárad ez a vacak és holnap így kell mennünk szilveszterezni. – mondta ezt egy csöppnyi szomorúság nélkül a hangjában és felsegített a földről.

- Látom nem nagyon szenvedsz emiatt… - jegyeztem meg, de én is mosolyogtam.

- Nem hát! - mondta és felkapott az ölébe és felcipelt az emeletre...

***

Még fél álomban voltam, amikor úgy éreztem nem tudok tovább a bal oldalamon feküdni és át akartam fordulni a másikra, de meglepetésemre egy testbe ütköztem, amitől azonnal felébredtem.

- Jó reggelt! – dörmögte mellettem Zayn.

- Ne haragudj, nem vagyok hozzá szokva, hogy nem az enyém az egész ágy. – bújtam oda hozzá, miközben magamban megjegyeztem, hogy Nate sosem volt már ágyban, mikor én felébredtem.

- Márpedig mostantól nem sok alkalmad lesz kiélvezni a francia ágy kényelmeit egyedül - mondta és megcsókolt.

- Hmm azt hiszem túl fogom élni – mosolyogtam, miközben a hátamat simogatta.

- Nem akarlak sürgetni, de éhen halok… Reggeli?- szólalt meg egy kis idő múlva, mire én is elgondolkodtam.

- Támogatom az ötletet! – bólintottam.

- Ha akarod hozok neked ágyba reggelit. Neked nem kell felkelned. – mondta, mikor kimászott az ágyból.

- Édes vagy, de arra gondoltam csinálok palacsintát – ajánlottam fel, miközben felültem.

- A te híres palacsintádat? – húzta fel kérdőn a szemöldökeit, és az ágyra támaszkodott, hogy velem egy magasságba kerüljön én pedig csak bólintottam – Cat nem kell palacsintát sütnöd ahhoz hogy ágyba csalj. Azt hittem ezen már túl vagyunk…

- Ezt meg hogy érted? – zavarodtam össze.

- Minden bonyodalom ott kezdődött, amikor behívtál vacsorázni hozzátok és palacsintát sütöttél nekem… - mesélte mosolyogva azt az estét, amikor elvitt énekelni és először kerültünk rendkívül közel egymáshoz. Szó szerint.

- Ja sokan mondták már, hogy finom, de eddig te voltál a leghálásabb – kacérkodtam vele, mire csak megcsókolt és egyben visszadöntött az ágyra miközben felém helyezkedett. Csókunkat Zayn gyomrának korgása szakította félbe, aminek hatására elröhögtem magam és letoltam magamról a fiút.

- Gyere te éhenkórász, mielőtt éhen halsz. – másztam ki az ágyból és elindultam a földszintre.

Miután megreggeliztünk, vagyis inkább ebédeltünk Zayn összeszedte a ruháit én pedig kölcsönkaptam tőle egy melegítő nadrágot és egy pólót, amiben hazamehetek a festékes fekete ruhám helyett.

Mikor hazaértünk apáékat már nem találtam otthon, de hagytak egy üzenetet a hűtőn, mi szerint nem akarnak felébreszteni azzal, hogy telefonálnak, de elindultak az éves céges szilveszteri bulira, amit egy hotelban rendeznek és mindenki kap szobát is az éjszakára. Fogadni mernék, hogy kihasználják a szálloda adta lehetőségeket és medencéznek meg szaunáznak egész nap. Írtam nekik egy sms-t, hogy minden rendben és szórakozzanak jól, majd felmásztunk az emeletre, hogy elkezdjünk készülni a Modest szilveszteri bulijára. Ingyen koncertet adunk a Modest főépülete melletti parkban, ami arra jó, hogy a túlbuzgó riportereknek esélye legyen még utoljára az évben lencsevégre kapnia néhány hírességet. És persze, hogy milyen nagylelkűek vagyunk, hogy még az év utolsó napján is koncertezünk. Ez persze csak a reklámról szól, de Richard kijelentette, hogy aki nem a világ másik végén tartózkodik annak kötelező megjelennie. Egy sötétkék farmert választottam térdig érő fekete csizmával és egy fekete hosszú ujjút. Zayn világoskék farmerban és egy fekete kötött pulcsiban feszített mellettem és épp a haját szárította be, míg én sminkeltem.

- Ide adnád a rúzsom? – kértem meg a fiút, miközben még a szempillaspirálommal ügyeskedtem.

- Persze! – mondta és a polcról leemelte a vörös rúzsomat és a kezembe nyomta miközben csókot váltottunk. Elmosolyodtam azon, hogy milyen összehangoltan tudunk készülődni ahhoz képest, hogy csak pár napja vagyunk ténylegesen kapcsolatban.

- Min mosolyogsz? – kérdezte Zayn miközben átkarolt hátulról és mélyen beszívta a hajam illatát.

- Csak azon elmélkedtem, hogy mennyire szeretlek… - mondtam ki teljesen tudatlanul elsőként a híres „sz” betűs szót, mire teljesen elvörösödtem barátom pedig megmerevedett egy pillanatra – Én… - makogtam, de ő csak szédítő mosolyra húzta a száját.

- Én is szeretlek! – mondta végül majd megforgatott, hogy vele szembe legyek – Mondjuk mindig is tudtam, hogy reménytelenül belém vagy esve… - viccelte el a dolgot, mire elnevettem magam.

- Hát most lebuktam…

- De le ám! – hajolt közelebb, hogy megcsókoljon, mikor megszólalt a telefonja – Ahhhh – fújtatott egyet mérgesen és felvette a készüléket, majd fél perc alatt lezavarta a beszélgetést.

- Ki volt az? – kérdeztem.

- Harry… Már csak ránk várnak úgyhogy sietnünk kell! Persze ezt a csókot még bepótoljuk – nyomott egy puszit a homlokomra – Összepakolok. – sietett ki a fürdőből.

Gyorsan felkentem a rúzsom, majd elsüllyesztettem a táskámba. Leakasztottam a gardrób ajtómról az esti bulira a ruhámat és rohantam le. Fekete kabátot vettem és egy nagy fehér sálat tekertem a nyakam köré, amivel rendesen feltöltöttem a hajamat, ami így szinte égnek állt.

- Kész vagyok! Vidd a ruhákat, míg én bezárok. – utasítottam Zaynt.

Negyed óra múlva már ki is pattantunk a kocsiból a srácok közös lakásának garázsában és elindultunk fel a lépcsőn. Az előszobába érve ott találtam az egész csapatot indulásra készen.

- Sziasztok! Bocsi a késésért! – köszöntem, mire mindenki egyszerre nyugtatott meg, hogy semmi baj.

- Akkor indulás! – jelentette be Liam, mire elkezdtünk kiözönleni a ház előtt várakozó kisbuszhoz.

Miután helyet foglaltam Zayn mellett, aki átkarolt hirtelen sutyorogni kezdtek a többiek és minket néztek

- Mi az? – kérdeztem és Sophiera néztem tanácstalanul.

- Csak lenne egy apró kérdésünk… - kezdte el Louis finoman.

- Ti most jártok? – bökte ki a szőke bandatag.

- Niall! – csapott rá a karjára Nicole.

- Semmi gond! – nevette el magát a barátom.

- És akkor? – kérdezte Danielle.

- Igen… mi most eléggé együtt vagyunk – jöttem egy kicsit zavarba, ami egyáltalán nem volt rám jellemző.

- Ezaz! Látod Louis én megmondtam! – kiáltott fel örömében Eleanor.

- Lou barátom tudhatnád, hogy mindig az asszonynak van igaza… - oktatta ki a rangidőst Harry.

- Így igaz! – vigyorgott mellette Sophie, mire felnevettünk.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de mi van Nate-tel? – kérdezte Nicole, mire Zayn megfeszült mellettem.

- Ha nem bánod nem részletezném a történteket. A lényeg az, hogy rájöttem a titkára és kidobtam.

- Nem is kell több – mosolygott Danielle.

- Nagyon örülünk nektek srácok! – mondta Liam – Már kezdtem megijedni, hogy Zayn agglegény marad…

- Kösz tesó! Érzem, hogy hiszel bennem. – ironizált az említett.

Ekkor befordultunk a South Park-ot körülölelő utcára és az eszméletlen sikítozás halkan, de beszűrődött a kocsiba. Már egy ideje tartott a koncert így senki nem foglalkozott a kisbuszunkkal, míg leparkoltunk a színpad mögött. Ahogy kiszálltunk felismertem a Wings című számát a Little Mix-nek, ami betöltötte az egész parkot. Paul jelent meg hirtelen és elvezetett minket a várószobának kialakított részhez. Egy egész nagy területet elkerítettek és fotelekkel rakták tele, meg egy kis bódé állt a sarokban, ahol két lány várta, hogy italt vagy ételt szolgáltathassanak nekünk. És természetesen néhány kamerás ember lázasan dolgozott, hogy a nézők a backstage-ben történteket is láthassák. A színpadot pedig oldalról teljesen be lehetett látni. Zayn, amint beléptünk félre vont.

- Felkészültél arra, hogy száz millióan megkérdezzék, hogy együtt vagyunk-e? Ha nem, egy szavadba kerül és kibírom a koncert végéig, hogy úgy tegyek, mint aki nincs fülig beléd esve…

- Annyira édes vagy! Úgy szeretlek ezért. És nem is fogom ezt eltitkolni senki elől ebben biztos lehetsz. – mosolyogtam rá.

- Tudtam én, hogy nem vagy egy betoji csaj! – vigyorodott el – Akkor vágjunk bele! – nyomott egy csókot a számra, majd rám kacsintott és kézen fogva bevetettük magunkat a hírességek és partnereik közé, hogy mindenkit üdvözöljünk.

Néhány szám múlva a Little Mix-es lányok elhagyták a színpadot és a műsorvezető felkonferálta a srácokat. Zayn egy kicsit hosszabb csókkal elbúcsúzott, majd rohant a többiek után miközben üdvözölte az ex-barátnőjét és bandáját. Mi Sophieval karöltve csatlakoztunk Eleanorékhoz a színpad szélénél. A fiúk az új albumukról az Alive-al kezdték a sort, amivel rendesen felpörgették a közönséget. Mivel mindenki 5 számot énekel így a You and I, Story of My Life, Little Things és a Midnight Memories-t adták még elő. Csodálatosan énekeltek a srácok, mint mindíg, a főleg tinédzserekből álló közönség pedig meg volt őrűlve és persze a hülyéskedés sem maradt el, ami elengedhetetlen része egy One Direction koncertnek. Úgy éreztem nehéz dolga lesz a következő előadónak, hogy fenntartsa az emberek érdeklődését, de amikor meghallottam, hogy Ed Sheeran a szerencsés tudtam, hogy őt nem kell félteni. Ed-et mindenképp meg akartan nézni még nézni, Zayn pedig örömmel csatlakozott hozzám. Kicsit kezdett lehűlni az idő ezért átöleltük egymást, hogy ne fázzak. Mikor felcsendült a Thinking Out Loud csillogó szemekkel néztem a barátomra.

- Imádom ezt a számot!! Van kedved táncolni?

- Tudod, hogy nem tudok...

- Csak lépkedünk jobbra és balra oké? Légyszi. - pislogtam nagyokat.

- Hogy mondhatnék erre nemet... - mosolygott rám, megfogta a kezem, megpörgetett, majd magához húzott, hogy felvegyük az alaptartást és elkezdtünk ringatózni a zene ütemére.

- Zayn te hazudtál nekem! Teljesen profi vagy! - néztem a szemébe.

- Eddig sikerült gyakorolni a húgaimmal. Mindjárt jön az a rész, hogy rálépek a lábadra... - amint kimondta, mintha direkt csinálta volna, hogy bizonyítsa az igazát rám lépett, mire én felnevettem - Látod?

- Azért értékelem. - simogattam meg az arcát és megcsókoltam, majd a vállára hajtottam a fejem. 

- Még van egy trükk, amit jól tudok - súgta a fülembe pàr pillanat múlva, mire felfigyeltem.

- És pedig? - kérdeztem kíváncsian, majd válasz nélkül újra megforgatott és a derekamnál tartva megdöntött.

- Tudod mi jön most? - kérdezte halkan. Pár centire volt tőlem, szinte egymás elől szívtuk el a levegőt. Annyira megdöbbentett ezzel a mozdulattal, olyan gyorsan vert a szívem várva a továbbiakat, hogy nem tudtam megszólalni. Zayn a hallgatásomat igennek vette, elmosolyodott és megcsókolt. Kellemes bizsergés futott át a testemen, majd őrült sikoltozásra lettem figyelmes, ami Zaynt is megzavarta és elhúzódott. Miután felegyenesedtem értetlenül néztem körbe. Vége lett a dalnak és Ed mosolyogva jött le a színpadról. Barátnőmre néztem, aki az egyik kivetítőre, mutatott, amint magunkat pillantottam meg Zaynnel. Kimerevítették azt a pillanatot, amikor megcsókolt és kis szívecskéket szerkesztettek körénk. 

- Mi a fene ez? - kérdezte a barátom.

- Nagyon édesek voltatok - jegyezte meg Eleanor, mikor oda gyűltek körénk a többiek.

- Az egész táncotokat látta a közönség... - mondta szinte barátnőjével egyszerre Louis.

- Bocs, hogy nem szóltunk, de kicsit későn kapcsoltunk. - kért bocsánatot Niall.

- De szerintem jó hír, hogy a közönség is örül nektek. - nézte a jó oldalát Danielle.

- De még azt se tudják, hogy szakítottam Nate-tel... Mit gondolhat rólam most mindenki?

- És téged mikor érdekelt az, hogy ki mit gondol rólad? - emlékeztetett Sophie.

- Catherine te következel. - jött oda az egyik szervező.

- Tessék? Most? - kérdeztem.

- Ne izgulj! Minden rendben van! - simogatta meg a kezem Harry.

- Nem izgulok! - emeltem fel a hangom - Ne haragudj! - néztem rá bocsánat kérően - Csak nem így terveztem...

- Igazad van várhattunk volna még... - kezdte Zayn.

- Nem arról van szó! - vágtam közbe.

- Catherin kérlek, csak rád várunk... - sürgetett a szervező lány. 

- Jövök! - siettem oda a színpadhoz, faképnél hagyva a többieket. Mikor felértem a színpadra, ahol a közönség már észrevehetett elkezdtek sikítozni. - Hello London! - üdvözöltem a rajongókat - Biztos van pár kérdésetek az előbb látottakkal kapcsolatban, amiről csak annyit, hogy már rég elváltak útjaink Nate-tel és teljesen legálisan csináltuk azt amit - kacsintottam, mire újabb őrjöngéshullám haladt át az embereken - De legyen ennyi elég is a magánéletemről és kezdjük! - bólintottam a dobosnak, aki elkezdte az első ütemeket. A Live Like There Is No Tomorrow-al kezdtem a sort, majd a Tell Me Something, Hit The Lights és a Who Says is sorra került.

- Végül ha nem bánjátok egy új dallal is készültem és azt hiszem, már nem kell elmagyaráznom, hogy honnan jött az ötlet... - pillantottam Zaynre, akinek meglepettség ült ki az arcára - A szám címe Off The Chain.

Akkor írtam ezt a dalt, mikor Zayn hazament Bradfordba engem Holmes Chapelben hagyva. Minél többet írtam, annál jobban éreztem, hogy mennyire igaz minden egyes szavam. Mikor meghallottam a zenét odaálltam a mikrofon állvány elé kissé féloldalasan, hogy lopott pillantásokat vethessek az érintettre.

- Twisted, You've shaken my exsistence... - kezdtem el a dalt és jó érzéssel töltött el, hogy a közönség mennyire figyel és a második refrénnél már próbálkoztak a közös énekléssel. Eközben én minden érzelmemet próbáltam beleadni a dalba annak ellenére, hogy nem egy lassú szerelmes dalról van szó - Your love, your love, your love, love... - énekeltem az utolsó hangokat, miközben elmélyedtem Zayn csillogó barna szemeiben. A hangos taps vihar rántott vissza a jelenbe, mire megköszöntem a figyelmüket és szinte lerohantam a színpadról egyenesen a lovagom karjaiba.

- Mondtam, hogy nem akarom titkolni csak... - kezdtem, de szokása szerint nem hagyta, hogy feleslegesen magyarázkodjam és megcsókolt.

- Nagyon szeretlek! - suttogta miután elhúzódott.

- Hát még én! - válaszoltam, mire csak csintalanul elmosolyodott.

- Tudom! Hallottam. - célzott a dalomra, mire elnevettem magam.

**

Az este további részét a srácok lakásán töltöttük többed magunkkal ünnepelve. Én mikor az otthon kellemes melegébe értünk azonnal lecseréltem az öltözékem egy arany, enyhén csillogó ruhára és egy felete magas sarkúra, ami tökéletesen illett egy szilveszter estéhez. Mivel vészesen közeledett az éjfél megkezdődött a pezsgő osztás, ami persze nem ment egyszerűen.

- Niall ebben a dobozban nem poharak vannak... - panaszkodott Nicole.

- De hát Liam azt mondta, hogy ezt hozzam fel. - vakarta a fejét a vádlott.

- Haver, képes voltál felhozni a krumplis dobozt a pezsgős poharak helyett? - kérdezte Hazz.

- Nem tűnt fel hogy nehéz? - kérdezte Danielle.

- Nem mondtátok, hogy minek kell benne lennie... - védekezett Niall.

- Mindegy! Adjátok ide ezt és Harryvel felhozzuk a poharakat. - intézkedett Liam.

- Minek, majd a krumplikból faragunk pofás kis poharakat - röhögött Louis.

- Édesem ne erőlködj... - szólalt meg Eleanor, mire mind jót nevettünk.

- Zayn elkezded kibontani a pezsgőket? - kértem meg.

- Persze! Melyik a kedvencetek lányok, mit hagyjak a végére?

- Én az édesre szavazok. - válaszolt Sophie, mi meg egyöntetűen egyet értettünk. 

Csapatmunkával kevesebb, mint negyed óra alatt az egész vendégsereg kezében pezsgővel várta a tűzijátékot a hátsó udvarban. Csupán közelebbi ismerősöket hívtak a srácok, de így is voltak bőven. Mi is poharat ragadtunk és egy kupacban gyülekeztünk. Megkezdtük 10-től a vissza számlálást és, amint éjfélt ütött az óra az ég megtelt a szivárvány minden egyes színéből álló tűzijátékkal.

- Boldog új évet! - kiáltottuk és körben állva egyszerre koccintottunk.

- Ki mondja idén a beszédet? - kérdezte Louis.

- Nekem van mondani valóm, ha szabad... - mondtam.

- Na ná! Mindenki hálás lesz szerintem... - nevetett Niall.

- Rendben, igazából rövidre fognám... Elképesztő éven vagyunk túl és nem tudom ezerszer meghálálni a sorsnak, hogy úgymond összefutottunk. És most nem arra gondolok, hogy beindult a karrierem miattatok, persze ez is igaz de főleg annak örülök, hogy a kis család tagjai lehettünk Sophieval. - böktem meg a vállammal a lányt, aki hevesen bólogatott - Természetesen remélem, hogy még sok kalandban legyen együtt részünk, de külön külön is mindenkinek sikerekben gazdag új évet kívánok nektek. És... imádlak titeket! - vontam meg a vállam - ennyi...

- Ez gyönyörű volt! - mosolygott Danielle.

- Családi öleléééés!! - kiáltotta Liam mire összetömörültünk.

- Harry a lábam! - hallottunk egy kiáltás.

- Bocs kicsim! - ment a válasz, mire elnevettük magunkat.

- Ne legyél ilyen szerencsétlen Harry... - nevetett Zayn, mire csak mosolyogva ránéztem - Én meg se szólaljak mi?! - mondta ki hangosan, amire gondoltam.

- Srácok mindjárt elejtem a poharam... - szólalt meg Nicole, mire feloszlottunk.

- És akkor most adjuk meg a módját ennek az újévnek! - szónokolt Harry és felhajtotta a pezsgőjét, amiben mi is követtük, ki milyen tempóban.

Mikor biztonságban elhelyeztem az egyik asztalon az üres pezsgős poharam Zayn keze a nyakamtól kezdve végig simított a hátamon, amitől hirtelen nagyon melegem lett. 

- Édesem, van egy óriási problémám... - kezdte, mire felé fordultam és belebámultam barna szemeibe.

- És mégis mi lenne az?

- Tavaly óta nem kaptam csókot... - felelte tragikusan.

- Hmm... Azt hiszem ezen tudok segíteni. - karoltam át a nyakát és élveztem, ahogy ajkaink egybeolvadnak.

The End

49. rész

*Cat szemszöge*

Testemen átfutott a jól ismert bizsergés, amit minden alkalommal érzek, ha Zayn megcsókol. Egy percig élveztem ezt az érzést és viszonoztam a csókot, majd hirtelen elhúzódtam. Tudtam, hogy ez nem helyes. 

- Ezt… nekem…- kezdtem akadozva.

- Ne haragudj! – állt fel a padról és idegesen járkálni kezdett – Nem lett volna szabad. Még csak két napja, hogy…

- Semmi baj! – vágtam közbe – De én most nem akarok egy ilyen kapcsolatba megint belebonyolódni.

- Tessék? – kapta fel a fejét és rám meredt, amitől kicsit megijedtem – Hogy…  - hagyta félbe a mondatot és bele rúgott egy hókupacba, majd nekem háttal állva, csípőre tett kézzel gondolkodott. Fogalmam sem volt, hogy mi történik körülöttem. És megőrjített, hogy Zayn nem szólal meg, de nem kínzott sokáig a hallgatásával.

- Nem azért csókoltalak meg, hogy lefeküdj velem… - mondta végül. – Felejtsük el, oké?

- Nem felejtjük el! Miért csókoltál meg?

- Egyszerűen csak nem bírtam tovább érted? – fordult újra felém fájdalmas arccal.

- Nem, nem értem… Teljesen össze vagyok zavarodva, úgyhogy lennél szíves végre kibökni, hogy mi a bajod?

- Hogy mi a bajom? – kérdezett vissza és mélyen a szemembe nézett.

- Igen. – válaszoltam élesen.

- Az a bajom, hogy szerelmes vagyok beléd.

- Mi… micsoda? – döbbentem le – Hogyan? Mióta? Miért? Mi… - elakadt a szavam.

- Emlékszel, arra a napra, amikor először randiztál Nate-tel?

- Persze… Amikor olyan részeg lettél és… Úristen! – suttogtam az utolsó szót, majd a számra tapasztottam a kezem.

- Akkor jöttem rá, amikor majdnem félholtra vertem szegény Markot. Annyira felidegesített a gondolat, hogy valaki mással lássalak. Ezért megpróbáltam elmondani, még a randid előtt, de az a faszfej megérkezett én meg visszavonultam. – újra belerúgott egy hókupacba – Életem legostobább döntése volt.

Megrohantak az emlékek. És hirtelen összeállta kép.

- Aznap este többször is bocsánatot kértél tőlem, meg hogy nem szándékosan csináltad… Erre gondoltál igaz?

- Megígértem, hogy nem fogok beléd szeretni. És megszegtem az ígéretem…

- De nem értem! Akkor a repülőn miért mondtad azt, hogy csak szexre kellettem? – nagyokat pislogtam, hogy nehogy elsírjam magam a fájdalmas emlékek miatt.

- Rettentően dühös voltam, hogy nem hiszel nekem Nate-el kapcsolatban. És nem akartam végignézni, hogy összetörik a szíved ezért a lehető legkíméletlenebbül taszítottalak el magamtól. Önző voltam ne haragudj!

- Istenem… - teljesen lesokkoltak az új információk.

- Azt hittem úgy jobb lesz nekem. És a saját csapdámba estem bele, hisz pláne nem hittél nekem, miután elhitettem veled, hogy átvertelek. Minden nap küzdöttem magammal, hogy ne hívjalak fel a bocsánatodért esedezve. Aztán megláttalak Louis szülinapján hónapok óta először és feladtam a harcot magammal. Csak reménykedni tudtam, hogy Nate minél előbb kimutatja a foga fehérjét…

Csak ültem és bámultam a várost, míg próbáltam feldolgozni a hallottakat.

- Kérlek, ne haragudj rám! Ha lehetne vissza pörgetném az időt, hogy kikerüljem az összes rossz döntésemet, amivel megbántottalak. – ült le mellém és felém nyúlt, de elhúzódtam.

- Most ne… - mondtam és most én álltam fel, hogy járkáljak. Próbáltam megfejteni, hogy mit is érzek igazán. Haragot, mert többször is átvert ezzel nekem fájdalmat okozva. Bűntudatot, mert nem hittem neki, pedig sok rossz dolgot elkerülhettünk volna vele. Köszönetet, mert ha nem beszélek vele Lou szülinapján, akkor még mindig Nate-tel lennék. Szükségem volt arra a személyre, aki mindig rendet tudott rakni a fejemben, még ha én nem is.

- Haza akarok menni. – jelentettem ki, mire Zayn csak némán bólintott.

Az út kínos csendben telt, míg én belülről úgy éreztem, hogy majd felrobbanok. Otthon szinte berontottam a konyhába, ahonnan hangokat hallottam.

- Jó reggelt! – köszönt Hazz vigyorogva, majd lehervadt az arcáról a mosoly – Minden oké?

- Sophie beszélnünk kell! – nyögtem ki.

- Édesem magunkra hagynál minket?! – küldte ki finoman a barátját.

- Itt sem vagyok, de mindent tudni akarok később – mondta és egy puszit nyomott a fejemre, mielőtt kiment.

- Mi történt? – kérdezte.

- Nem is tudom hol kezdjem… Először is van még egy dolog, amit eltitkoltam előled…

- Hogy lefeküdtél Zaynnel. Tudok róla.

- Tessék? De honnan?? Nem hiszem el, hogy elmondta…

- Nyugalom nem szegte meg az ígéretét! Magamtól jöttem rá és mikor mondtam, hogy fölösleges tagadnia nem tette.

- De…

- Majd elmesélem. De most ugorj a lényegre! Mi ez a vészhelyzet?

- Én… én csak megmutattam neki a napfelkeltét, de megcsókolt, amit élveztem, de nem akartam most semmit és erre szerelmet vallott, - hadartam – aztán elmondta az igazat mindenről és most ahhhh… - dühöngtem, aztán rájöttem, hogy valószínűleg egy kukkot sem ért az egészből, de mielőtt magyarázni kezdtem volna megszólalt.

- Édesem mindenki hibázik néha, de te is megérdemled a boldogságot és most egészen biztos vagyok benne, hogy annak ő a kulcsa…

- De amiket mondott… Úgy fájt.

- De nem voltak igazak ugye? Hagyd hátra és felejtsd el őket örökre. Ami megtörtént az megtörtént.

- Azt hiszem igazad van… - gondolkodtam el – De akkor sem tudom mit érzek iránta… Nagyon kedvelem, de…

- Kérdezhetek valamit?

- Persze!

- Mit kedvelsz Zaynben?

- Hát ez meg milyen kérdés? – nevettem el magam.

- Nem viccelek Cat! Őszintén mi az ami elsőként eszedbe jutott?

- Oké oké! – egy pillanatra elmélyültem a gondolataimban – A szeme. Van valami megnyugtató a tekintetében, amitől úgy érzem, hogy abban a pillanatban csak ketten vagyunk és Ő csakis rám figyel. A hangja pedig olyan megnyugtató. És figyelmes, vicces, de egyben rosszfiús is… - itt megakadtam és a felismerés úgy jött, mint egy atomrobbanás. Sophie az arcomat látva csak elvigyorodott, mint aki jól végezte dolgát. Mielőtt megszólalhattam volna észrevettem az ablakon át, hogy Zayn a kocsijába pakol. Szó nélkül rohantam, az ajtóhoz, amit nagy hévvel nyitottam ki és meglepetésemre fejbe vágtam vele Harryt.

- Mi a fene?! – zsörtölődött a fejét fogva.

- Te hallgatóztál? – szegeztem neki a kérdést – Ahh mindegy! – rohantam ki az udvarra otthagyva a barátomat, de megtorpantam Zayn háta mögött. Nem tudtam mit csináljak. Mikor lezárta a csomagtartót és megfordult meglepettség volt az arcán.

- Mi a fenét csinálsz itt kabát nélkül?

- Hova mész? – böktem ki.

- Bradfordba a családomhoz.

- De én nem akartam vagyis… - nem hagyta, hogy befejezzem.

- Semmi baj Cat! Nem miattad megyek el előbb, de megértem, hogy időre van szükséged. Én csak egy igazi esélyt szeretnék… De tudok még várni. Minden porcikámban érzem, hogy erre érdemes.

- De nem akarom, hogy várj! – mondtam, mire fájdalmas arccal pillantott rám.

- Értem. Hát akkor viszlát! - indult, hogy beszálljon a kocsiba, de a kezénél fogva vissza rántottam. Ahogy a mellkasunk egymásnak csapódott sikerült elcsúsznunk a jeges felhajtón és beestünk a hóba. Ahogy ott feküdtem Zaynen csak nevetni tudtam.

- Cat miért teszed még fájdalmasabbá a búcsút? – kérdezte, de a mosoly ott bujkált a szája sarkán.

- Mert nem akarok elbúcsúzni te ütődött! – néztem a csokoládébarna szemekbe.

- De azt mondtad… - kezdte, de most én szakítottam félbe.

- Igen, hogy nem akarom, hogy várj, mert rájöttem, hogy nagyon is kedvellek és ha hagynád hogy végig mondjam amit akarok, akkor… - kezdtem el korholni, mire csak megcsókolt. – Akkor nem végeztük volna a hóban. – fejeztem be a mondatom vigyorogva, miután elváltak az ajkaink.

- Te aztán tudod, hogy kell egy férfit levenni a lábáról. Velem többször is megtetted…

- Ó fogd be! – csaptam rá a karjára, miközben nevetett.

- Meg tudsz nekem bocsátani mindenért? – komolyodott el.

- Amennyiben te is nekem… - túrtam bele éjfekete hajába.

- Ohh hogy a fenébe nem! – vágta rá és újra megcsókolt.

- Catherin Elizabeth Davis azonnal gyere be és öltözz fel! – kiáltott rám anya az ajtóból, mire elnevettük magunkat.

- Te is gyere csak be Zayn – szólt apa – Azt hiszem van egy-két megbeszélni valónk…

- Máris Tom! – kiáltott vissza, miközben feltápászkodtunk.

- Neked mostantól Mr. Davis! – jelentette ki apa, mire mindketten megdermedtünk egy pillanatra Zaynnel – Csak vicceltem. – nevetett fel apa – Na, spuri befelé gyerekek!

Mikor beléptem a lakásba megláttam Harryt egy jégtömlővel a fején.

- Annyira sajnálom! – rohantam oda hozzá.

- Így jár, aki hallgatózik nem igaz édesem?! – puszilta meg a barátját Sophie.

- Ha már itt tartunk… Zaynről zagyváltál aztán meg kirohantál mi történt? – kérdezte a sebesült.

Ekkor Zayn hátulról átkarolt, mire én elmosolyodtam.

- Haver mégis maradnék pár órát, ha nem gond… - hallottam a hangján, hogy Ő is mosolyog.

- Ó de gusztustalanul boldogok vagytok! – fintorodott el Harry – De őrülök neki! Aztán vigyázz a húgomra haver, mert tudod, hogy bármikor szétrúgom a segged, ha akarom…

- Észben tartom! – válaszolt Zayn.

**

Három nap telt el azóta, hogy Zayn színt vallott és rájöttem, hogy én is erős érzelmeket táplálok iránta. Még aznap délután haza kellett utaznia a szüleihez, de megígérte, hogy amint visszajön ő is Londonba elvisz egy igazi randira. Én anyáékkal tegnap este értem haza és azóta vagy hatszor néztem át a gardróbomat, hogy vajon mit vegyek fel. Végül egy szűk, fekete, hosszú ujjú ruha mellett döntöttem, amire egy fekete szőrme mellényt vettem és egy fekete tornacipőt készítettem ki hozzá. Elegáns és sportos. A kedvenc párosításom. Éppen a szájfényemért nyúltam, amikor csöngettek.

- Catty! – kiabált fel apa.

- Egy perc! – szóltam vissza, majd befejeztem a szolid sminkemet és felvettem a cipőmet. Egy utolsó pillantás után a tükörben, izgatottan siettem le a lépcsőn. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverésem, de arra nem számítottam, hogy majd kiszakad a helyéről, amikor meglátom Őt. Fekete farmert és zakót viselt fehér inggel, aminek felső gombjai nem voltak begombolva és kikandikáltak alóla az angyalszárny tetoválásai. Éjfekete haja kócosnak tűnt, de tudtam, hogy ez egy precízen beállított frizura. Rendkívül jól állt neki ez az elegáns öltözet, de a legnagyobb fegyvere mégis a mosolya volt és a szeme csillogása, amikor rám nézett.

- Mehetünk? – kérdezte én meg csak bólintottam. Belebújtam a kabátomba és elköszöntem anyáéktól.

- Majd jövök! – szóltam vissza, mielőtt becsukódott volna mögöttünk a bejárati ajtó.

- Elképesztően nézel ki! – súgta a fülembe Zayn, miközben átkarolta a derekamat és a kocsijához vezetett.

- Mit ne mondjak, én sem panaszkodhatok rád! – mosolyogtam rá.

- Hölgyem! – nyitotta ki színpadiasan előttem a kocsiajtót, mire elnevettem magam.

- Micsoda úriember! – mentem bele a játékba és úgy tettem, mint aki majd elolvad. Nem nagyon kellett rájátszanom a szerepre.

- Mivel ez az első randink… - kezdte, mikor beült mellém a kocsiba – elsőként elviszlek vacsorázni.

- Ohh szóval többféle programot terveztél? – érdeklődtem.

- Kitudja. – kacsintott és gyújtást adott a kocsira.

Lágy jazz zene töltötte be az éttermet. Zayn lesegítette a kabátomat és átadta a fiatal pincérnek, majd egy hölgy elkísért minket az asztalunkhoz. Az óriási üvegablak mellé szólt a foglalásunk, ahonnan be lehetett látni egész Londont.

- Elbűvölő ez a hely! – ámultam el.

- Örülök, hogy tetszik! Szabad? – húzta ki nekem a széket. Miután Ő is helyet foglalt rendeltünk, majd beszélgetni kezdtünk. Rengeteget mesélt a családjáról, az otthon töltött kevéske kis időről.

- Biztos nehéz lehet egész évben úton lenni… - jegyeztem meg.

- Igen… Imádom a munkám, de ez a legrosszabb része. Például hogy én vagyok az utolsó, aki megtudja, hogy Waliyha, a 16 éves húgom randizni kezdett… Fogadjunk senki nem fenyegette meg rendesen azt a srácot, hogy vigyázzon a hugicámra.

- Ti férfiak és a fenyegetéseitek. – forgattam meg a szememet – Mintha bárkit is tényleg összevernél…

- Azért akadt már rá példa. – pillantott fel sötét szempillái alól félig bocsánat kérően.

- Igaz. – néztem a szemébe és megpróbáltam elviccelni – És ki leckéztet meg téged, ha még egyszer összetöröd a szívem? – kérdeztem mosolyogva. Egy pillanatra fájdalom futott át az arcán, majd rám mosolygott.

- Ezt az egyet megígérhetem, hogy az soha többé nem fog előfordulni! – fogta meg a kezem és gyengéden megcsókolta, amitől kirázott a hideg. Persze jó értelemben. Meghitt pillanatunkat a pincér szakította félbe.

Miután elfogyasztottuk az isteni vacsoránkat és szép lassan a boromat is megittam Zayn közelebb hajolt.

- Nem bánod, ha nem kérlek fel táncolni? – kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldökömet.

- Öhm… nem. – nyögtem ki.

- Ne haragudj, de eszméletlenül két ballábas vagyok és nem akarok a lábadra lépni.

- Nem lehetsz olyan szörnyű… - mosolyodtam el.

- Kérdezd meg a húgaimat. Tegnap azt mondták ők megtanítanak, hogy lenyűgözhesselek, de 10 perc után pufogva hagytak a nappaliban mondván, hogy reménytelen vagyok – grimaszolt egyet, mire elnevettem magam.

- Rendben ma megúsztad, de egyszer megtanítalak rendben?

- Áll az alku. – bólintott vigyorogva.

- És te mezítláb leszel én pedig bakancsban a lábam védelme érdekében – tettem hozzá, mire felnevetett.

- Kérsz még valamit? – kérdezte végül.

- Nem teljesen jól laktam! Isteni volt, köszönöm!

- Örülök. – mondta, majd intett a pincérnek, hogy hozza a számlát. Lassan összekészülődtünk és elhagytuk az éttermet. A kocsihoz érve Zayn magához húzott és eligazította az arcomba hulló hajtincseket.

- Hivatalosan vége az első randinknak. – mondta.

- Az elsőnek?

- Úgy éreztem be kell hoznunk a lemaradásunkat így három randival készültem ma este.

- Hmm jól hangzik… - simítottam a kezeimet a mellkasára.

- Hát még ha elmondom, hogy mi jön most, hogy technikailag haza kísértelek… - rosszfiús mosolyra húzta a száját.

- Mi? – kérdeztem és hálát adtam az égnek, hogy Zayn fogja a derekamat különben a lábaim már felmondták volna a szolgálatot. Közelebb hajolt és csak suttogta.

- Hát az első csók… - és lassan számra tapasztotta ajkait. Mintha áramütés ért volna, ami szétáradt az egész testemben. Soha nem éreztem még ilyen intenzíven azt a megszokott bizsergés. Mikor elhúzódott még egy pillanatig lehunyva tartottam a szemem és próbáltam visszaállítani a légzésemet normális tempójúra. Zayn a homlokomnak támasztotta az övét és zakóján át éreztem gyors szívverését.

- Ez nem volt semmi… - suttogta, mire kinyitottam a szemem.

- Mi lesz itt a harmadik randi után? – mosolyodtam el és az ő arcán is megjelent egy hatalmas mosoly, majd megragadta a derekamat és megpörgetett a levegőben. A meglepetéstől először felsikoltottam, majd elnevettem magam.

- Rosszcsont vagy – mondta, miután letett a földre és egy gyors csók után kinyitotta nekem a kocsi ajtót.

- Ez talán meglep? – vontam fel a szemöldököm, miközben elfoglaltam a helyem az anyósülésen.

- Ohh ne izgulj nagyon jól ismerlek – kacsintott.

48. rész

Kimásztam az ágyból, kicsit rendbe szedtem magam a fürdőszobában, míg barátnőm elővette a kedvenc otthoni ruháimat. Egy szürke melegítő gatyát és fehér ujjatlant, amire egy piros karácsonyi pulcsit húztam. A konyhához közeledve örömmel hallottam, hogy Harry jóízűen nevet.

- Ne nevess! Tudod, hogy fáj, ha leesel egy fáról?! – mondta kissé sértődötten Zayn.

- Miért nem használtad a pótkulcsot, mint mi? – kérdezte a másik.

- Hogy mit?

- Van egy kulcs a lábtörlő alatti deszka alatt nem tudtad? – válaszolt a barátnőm.

- Miért nem mondtátok ezt előbb? Mindegy is. Együnk! – csapta össze a kezeit.

- Éhen halok… - tettem a korgó hasamra a kezemet.

- Az jó, mert jó kis sajtos omlettet csináltunk – karolt át Harry.

- Szuper! Imádom!

- Tudom. – válaszolt egyszerre a két fiú mire én meglepettségemben a barátnőmre néztem, aki elnevette magát.

- Micsoda talpnyalóid vannak… - mondta, mire mind két fiú felmordult, de ő csak tovább nevetett.

Miután meg reggeliztünk – ami egyébként tényleg isteni volt – elpakoltuk a szennyest és egy bögre kakaóval letelepedtünk a kanapéra.

- És mit csinálunk ma? – kérdezte Zayn.

- Én nagyon örülök, hogy itt vagytok tényleg, de nincs semmi dolgotok így a karácsony kellős közepén? – kérdeztem - Nem akarok senkit feltartani…

- Miért? Te is mész… - kezdte Sophie - o ooo tényleg… Te most szabad vagy. És a szüleid?

- Holmes Chapelben vannak a karácsonyi programokon.

- Tökéletes! – pattant fel Harry - Catty csomagolj! Haza megyünk.

- Tetszik a lelkesedésed, de kifejtenéd a tervet? – néztem rá.

- Sophieval este mentünk volna, de így indulhatunk most is. Egy egész programom van mára. Benne vagytok? Haver te is jössz ugye? – nézett Zaynre.

- Persze, majd onnan megyek haza reggel… - válaszolt.

- Csomagolok útravalót – állt fel a barátnőm, mint egy rendes anyuka.

- Mami tudod, hogy én héj nélkül kérem a kenyeret ugye? – ugrattam.

- Te csak héjat kapsz! – mondta és kinyújtotta a nyelvét, mire felnevettem.

**

Mikor kiszálltam Zayn kocsijából Harryék háza előtt mélyen beszívtam a friss otthoni levegőt. Zayn fogta a csomagjainkat és barátja után elindult a házba, ahonnan mézeskalács illat és vidám hangzavar szivárgott ki a nyitott ajtón. Úgy tűnt épp egy party közepére érkeztünk meg. Apáék a nyakamba borultak és bizonygatták, hogy nagyon örülnek, hogy itt vagyok, de nem kérdezték miért nem épp Nate-tel vagyok az ő szüleinél. Utána köszöntem Anne néninek, aki épp Zaynt kínálgatta édességgel, majd Gemmát is jól megszorongattam.

- Oké anyu most már dagadtak vagyunk az isteni mézeskalácsodtól, de mennünk kell… - mondta Hazz teli szájjal.

- Kicsim még csak most jöttetek… - panaszkodott Anne.

- Nem baj mami megyünk, de a vásárra majd együtt megyünk este. - ígérte meg, majd puszit nyomott édesanyja homlokára, aki ezzel az ígérettel meg volt elégedve. Hosszú búcsúzkodás után beültünk Harry kocsijába, aki még mindig nem árulta el mit fogunk csinálni.

- Rendesen felöltöztetek? – kérdezte a sofőr.

- Persze haver és már majdnem bekapcsoltuk idefele a légkondit fűtés helyett… - válaszolt Zayn mellőlem a hátsó ülésről.

- Édesem most már elárulhatnád hova megyünk… - próbálkozott Sophie, mikor beparkoltunk a sportcsarnok előtti parkolóba.

- Catty? – fordult hátra vigyorogva.

- KORCSOLYÁZUNK! – kiáltottam és kipattantam a kocsiból.

- Te tudtad? – kérdezte sértődötten a barátnőm.

- Nem, de ismerem a sport csarnokot…

- Az őslakosság előnye – szólalt meg Zayn, mire Sophie felnevetett.

Elindultunk az építmény felé, ahol szerencsére csak egy-két ember állt sorban a pénztárnál. A srácok megvették a jegyeket és elindultunk a kölcsönző felé, ahol kaptunk korcsolyákat. Mikor már teljesen felszerelkeztünk totyogva elindultunk a pálya felé. Örömmel láttam, hogy nincs nagy tömeg. Harry lépett elsőként a jégre és amint megtalálta az egyensúlyát nyújtotta a kezét Sophienak és őt is lesegítette, majd engem is.

- Sophie Harryvel mész vagy velem? – kérdeztem barátnőmet, aki a lehető legbiztonságosabban korcsolyázik, és ez megmutatkozik a sebességén is.

- Harryvel – ölelte át barátját - Te száguldozz csak, de később velem is jössz pár kört! – adta ki a parancsot.

- Ki nem hagynám. – kacsintottam, majd Zaynre néztem – Te jössz velem?

- Ahham – bólintott és elindulunk.

- Csak óvatosan! – kiáltott még utánunk Hazz, mire vigyorogva hátra fordultam. Tudtam, hogy főleg nekem célozta ezt a mondatot. Legutóbb, amikor együtt korcsolyáztunk úgy elestem, hogy megrepedt a csont a karomban. Átverekedtük magunkat a belső ívhez, ahol a gyorsabbak köröztek és csatlakoztunk. Jó néhány kör után szóltam Zaynnek, hogy kicsit pihenek és besoroltam a nyugodtan korcsolyázók közé. Pár pillanat múlva Zayn is ott termett mellettem.

- Mi van elfáradtál? – kérdezte.

- Nem, csak rám jött az aranyhal az akváriumban érzés… - mondtam, mire felnevetett.

- Nagyon szépen korcsolyázol… Van olyan sport, amiben nem vagy jó?

- Nem nincs! – vágtam rá, majd elnevettem magam – Na jó nem… A röplabda nem az erősségem. Meg a tenisz, floorball, sakk és még sorolhatnám.

- Sakk? – nevetett fel.

- Igen. Az egy extrém sport kérlek szépen… - magyaráztam teljesen komolyan - Bármikor kinyomhatja az ellenfél a szemedet az egyik bábuval. – na, ezen még jobban nevetett.

- Catty! – kiáltott rám Harry, a hátam mögül mire lelassítottunk és bevártuk őket.

- Hello! – köszöntem vigyorogva – Gyere babám elviszlek egy körre. – karoltam a barátnőmbe.

- Juuuuj oké – örült a hírnek.

- Addig mi nyomunk egy versenyt – vágta hátba Zayn a haverját, aki lelkesen bólogatott és a következő pillanatban már ott sem voltak.

- Jól érzed magad? – kérdeztem a barátnőmet.

- Nagyon! – bólintott – De látom te sem unatkozol. Nagyon cukik vagytok…

- Sophieeee ne kezd! Most, hogy nincs Nate visszatérsz Zaynhez? Tudod, hogy csak barátok vagyunk.

- Tudoooom… De attól még édesek vagytok együtt. De nem tukmálok rád semmit csak elmondtam, amire gondolok.

- Jól van. – mosolyogtam.

Később mikor a srácok visszajöttek úgy döntöttünk pihenünk egy kicsit és kimentünk a büféhez. Vettünk egy kis nassolni valót illetve Zaynnel mi forralt bort kértünk, míg a többiek forró csokit ittak. Hazz azért, mert ő vezet Sophie, pedig nem nagy alkoholfogyasztó. Beszélgettünk és hangosan nevettünk, amivel felhívtuk magunkra a figyelmet. Néhány fiatal lány kicsit megszeppenve, de odajött hozzánk, hogy aláírást kérjenek illetve fotózkodjunk. Mikor végeztünk a lányok izgatottan sutyorogva vonultak vissza a csoportjukhoz.

- Úgy érzem körülbelül fél óránk van, míg ideér az utánpótlás… - mondta Harry.

- Akkor gyorsan menjünk még pár kört – kértem.

- Benne vagyok! – értett egyet Zayn és kiitta az utolsó kortyot a poharából, majd elindult a pálya felé.

- Én inkább megvárlak titeket itt – mondta Sophie és leült a pálya melletti padra.

- Biztos vagy benne baby? – kérdezte Hazz.

- Persze menjetek! – válaszolt a barátnője, mi pedig elindultunk.

Rendeztünk egy kis bajnokságot, amit nagyon szoros küzdelem után megnyertem. Mikor visszamentünk Sophiehoz eljártam neki a győzelmi táncomat a jégen, de nem figyeltem eléggé és nekimentem Zaynnek. Természetesen mindketten jó nagyot estünk. Szerencsére egyikünknek sem lett semmi baja.

- Erről most már igazán leszokhatnál… - nevetett az áldozatom.

- Bocsánat! – pirultam el teljesen, ahogy olyan közelről nézett rám azokkal a csillogó szemeivel.

- Semmi gond, túlélem. – tápászkodott fel, majd felsegített.

Harrynek igaza volt és pont akkor érkezett egy csapat lány a sportcsarnokhoz mikor mi elhajtottunk. Rossz érzés volt, hogy így elmenekültünk előlük, de most nekünk is szünet van és szeretnénk kihasználni.

Korcsolyázás után Hazz ígéretéhez tartva magunkat este a családdal együtt mentünk el a karácsonyi vásárra, ahol anyuék mindenféle kacatot összevásároltak, míg mi gyerekek csak ettünk és ittunk. Mivel sétálva érkeztünk mind nyugodtan ihattunk forralt bort és még Sophie is csatlakozott az alkoholizáláshoz. Mikor hazamentünk elkapott minket a nosztalgia és nagy activity party-t tartottunk. Szülők a gyerekek ellen, mint régen. Természetesen lealáztuk a szülőket, mire ők bemondták az unalmast és a fáradtságra hivatkozva takarodót fújtak.

*Zayn szemszöge*

Másnap reggel simogatást éreztem a karomon, majd meghallottam, ahogy egy kellemes hang a nevemet suttogja. Lassan felismertem a hangot és kinyitottam a szemeimet, hogy a szürkeségben meglássam Catet ahogy a kanapé mellett guggol és elmosolyodik.

- Jó reggelt álomszuszék!

- Hány óra? – nyöszörögtem. Köztudottan nem vagyok korán kelő típus. És a

- Reggel 6. Na kelj fel, mutatni akarok valamit… - nógatott.

- Jesszusom Cat! És nem lehet ezt megejteni úgy 2-3 óra múlva?

- Nem. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd lágyan folytatta – Hidd el ilyen szépet még életedben nem láttál. Kapsz 10 percet addig én csinálok teát az útra és vagy jössz vagy nem. – vonta meg a vállát és felállt – De a kocsidat így is úgy is kölcsönveszem. Köszi! – nyomott egy puszit az arcomra, majd kiment a konyhába. Végig simítottam az arcomon, ahol az ajkai forró nyomot hagytak pár pillanattal ezelőtt, majd még több ilyen csók reményében felültem a kanapén. Még kómás állapotban, de sikerült felöltöznöm és követve a fényt kimentem a konyhába Cat után.

- Hidd el nem bánod meg. – mosolygott még mindig és máris igaza volt.

- És elárulod hova megyünk? – kérdeztem.

- Meglepetés. – fordult vissza a pulthoz és elkezdte termoszba önteni a teát.

- Ti holmes chapeliek nagyon titokzatosak vagytok… – céloztam Harry meglepi programjára, mire felnevetett.

- Ide adod a kulcsokat? – kérdezte miközben elsüllyesztette az üveget a táskájában.

- Tudok vezetni. – mondtam mire felnézett rám.

- És tudod hova kell menni?

- Ott a pont. – halásztam elő a kulcsokat a zsebemből, mire elvigyorodott. Oda nyújtottam, de mielőtt elvette volna vissza rántottam őket – De… úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére.

- Pasik… – forgatta meg a szemeit – Ne aggódj nem áll szándékomban tönkre tenni.

- Oké – adtam át a kulcsokat, majd elhagytuk a házat.

Egy ideig a városban haladtunk, majd egyre elhagyatottabbá vált a terület végül egy farmra lyukadtunk ki.

- Walkerék nagyon tisztán tartják a tanyát, de azért nézz a lábad elé. – javasolta, mire csak bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból.

- És most? – kérdeztem.

- Ellopunk egy lovat – kacsintott, miközben átsétált az én oldalamra.

- Mi van? – kérdeztem vissza mire jóízűen felnevetett.

- Nyugalom csak vicceltem. Tegnap a vásárban összefutottunk és megengedték, hogy elvigyünk két lovat.

- Akkor jó.

- Na gyere! – ragadta meg a kezem és az istálló felé vezetett – Mellesleg tudsz lovagolni?

- Életemben nem ültem ilyen négylábú bestián… - válaszoltam kissé rémülten, amikor elért az agyamig, hogy mi is lenne a feladat.

- Tényleg? De nem félsz tőlük ugye?

- Hát randira nem vinnék egyet sem… - erre megint nevetni kezdett.

- Amíg a humorérzéked megvan addig biztos nincs baj. De azért megkérdezem, hogy van kedved lovagolni?

- Hogy a fenébe ne! – vágtam rá, pedig kicsit tartottam a dologtól.

Bementünk az istállóba, ahol négy boxban álltak a szebbnél szebb lovak. Cat egyenként köszönt nekik és a zsebéből előhalászott kockacukorral kényeztette őket. Csodálatos volt nézni, hogy milyen kedvesen bánik az állatokkal. Az első boxból kivezetett egy éjfekete lovat és kikötötte.

- Gyere ismerkedj meg Fantommal. – hívott oda – Ő lesz az útitársad. A neve ellenére Ő a világ legszelídebb lova… - simogatta nyakát, miközben az a fejét Cat vállának dörgölte.

- Látom szeret téged… - jegyeztem meg.

- Pici kora óta ismerem. Csak rég voltam itthon… - sütötte le a szemét egy pillanatra, majd visszatért a jókedve, amikor odaléptem mellé.

- Nem harap? – kérdeztem félszegen, miközben nyújtottam a kezem, hogy megsimogassam.

- Dehogy… Gyere segítek. – fogta át a kezem és a ló nyakára helyezte, majd együtt simogattuk tovább. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy kis erőfeszítésembe telt volna, hogy megcsókoljam. Nem is figyeltem az állatra csak Catet, ahogy a szemével követi a kezünk mozgását. Majd lassan felém fordult és a szemembe nézett. – Látod? Nem is olyan ijesztő… - suttogta a mondtat végét. Lelassult a kezünk mozgása, ahogy elvesztünk egymás szemében és elkezdtem visszafelé számolni magamban, hogy megcsókoljam. De amikor kettőnél tartottam Fantom megbökte a mellkasomat, majd az arcomat a pofájával így elrontva a pillanatot, hisz Cat újra az állatra figyelt.

- Te kis követelőző… - vakarta meg a ló fülét – De most elég a kényeztetésből, mert elkésünk… - mondta és hozzá látott az állat felnyergeléséhez, míg én csak figyeltem az aprólékos munkáját. Minden övet és csatot kétszer is ellenőrzött, hogy nem lazulnak e ki és, hogy a lónak is kényelmes e. Majd kivezetett egy gesztenyebarna színű lovat, Fügét és őt is felnyergelte.

- Rendben! Kész vagy, hogy lóra ülj? – vigyorodott el.

- Haver az életemet bízom rád! – beszéltem a lóhoz, miközben megsimogattam a nyakát, majd Cat mellé léptem.

- Oké, ha a bal lábadat beakasztottad rugaszkodj el és lendítsd át a másik lábad. Közben kapaszkodj a nyeregbe… - magyarázta – Ne félj, Fantom meg se fog mozdulni.

- Azt hiszem ez még menni fog – bólintottam, majd mindent pontosan úgy tettem, ahogy mondta és pillanatokon belül a ló hátán találtam magam.

- Biztos ez az első alaklom? Nagyon profin csináltad! – dicsért meg a lány.

- Jó tanárom van. – kacsintottam rá és még a gyér világítás mellett is mintha enyhén elpirult volna.

- Öhm… most gyorsan megyünk egy kört kint, hogy megszokd a dolgot. – oldotta el a kantárt és a kezében fogva elkezdett kivezetni minket az istállóból. Egész érdekes élmény volt lovon ülni. Az elején férfiasan bevallva féltem, hogy leesek, ahogy a ló ficánkol alattam, de hamar hozzászoktam. Pár kisebb kör után Cat a kezembe nyomta a kantárt egy gyors útmutatással, majd egy hosszabb kötelet kötött a ló nyakára.

- Nehogy rossz irányba vezesd a lovat – magyarázta meg a dolgot mosolyogva, majd ő is lóra pattant kezében a kötéllel – Akkor indulás! Már nincs sok időnk. – leste meg az óráját.

Kicsit félelmetes volt a sötétben lovagolni, épp hogy csak pár méterre elláttunk, de szerencsére lassan kezdett világosodni, ahogy a domb teteje felé tartottunk. Mikor felértünk Holmes Chapel látványa tárult elém az éjszakai lámpák fényében.

- Azta! – esett le az állam.

- És ez még semmi! – ugrott le Cat a lováról és kikötötte az ott árválkodó padhoz, majd az enyémet is míg én még mindig rajta ültem – Le tudsz szállni egyedül?

- Szerintem menni fog. – válaszoltam és profi módon utánoztam le.

- A véredben van… - nevetett, míg én zsibbadt lábaimat masszíroztam. Leakasztotta Füge hátáról a táskáját Fantomról pedig egy pokrócot. Felfogtam mi a terve és lesöpörtem a kezemmel a havat a padról, hogy rárakjuk a pokrócot.

- Most már kitalálhatom miért jöttünk? – kérdeztem.

- Nyugodtan! – foglalt helyet és elővette a termoszt.

- Csak nem a napkeltét várjuk?

- Kitűnő Watson! – bólintott, majd elnevettük magunkat.

Forró teát iszogatva, összebújva vártuk, hogy a nap előbújjon. Csendben figyeltem, ahogy az első napsugarak megvilágítják a fehér hóval borított várost.

- Ez elképesztő – adtam hangot a véleményemnek mire felnézett rám csillogó szemeivel.

- Igazam volt vagy igazam volt? – mosolygott, azzal az átkozott szexi mosolyával, amivel az őrületbe kergetett.

- Annyira igazad volt – söpörtem le egy kósza hajtincset az arcáról, majd megcsókoltam.

47. rész

*Zayn szemszöge*

Épp csak pislogtam egyet és Cat már el is tűnt a tömegben. Nemrég még a karjaim közt tartottam és reménykedtem, hogy nem veszi észre a szívverésem őrült ritmusát. Aztán próbáltam udvarias lenni és feltettem a hülye kérdésemet és tessék ez lett a vége. Elrohant és a fene tudja hová mehetett. Az nyilván való volt, hogy nem a riasztó miatt aggódott. Biztos voltam benne, hogy a Felisha név miatt rohant el. Legszívesebben utána rohantam volna, hogy ki faggassam, mire jött rá és mit fog tenni. Nem bírtam magammal és kirohantam az utcára, de addigra már eltűnt. Hirtelen feltámadt a szél és az egyik fáról egy jó adag havat fújt le, ami természetesen az én fejemen landolt. Megborzongtam, ahogy a hideg víz befolyt a pólóm alá, mivel természetesen kabát nélkül jöttem ki. Egy pillanatig az egyik lábamról a másikra álltam és tanakodtam mit tegyek. Végül Sophie hangja csendült fel a fejemben, amint azt mondja ne avatkozzak bele és, hogy nem tudom megvédeni a csalódástól bármennyire is szeretném. Csalódottan ballagtam vissza a zenétől dübörgő házba, majd felvettem a kabátom, hogy a teraszon elszívjak egy cigit. Már a második szál végénél tartottam és még mindig nem tudtam kiverni Catet a fejemből. Azt a pillanatot, amikor megláttam abban a piros ruhában, amint Eddel beszélget. Istenem mennyire féltékeny lettem hírtelen a srácra. Ahogy Cat csillogó szemekkel figyelte minden egyes szavát, majd vörösre rúzsozott ajkaival elmosolyodott és válaszolt. Egy csapat srác rántott vissza a jelenbe, akiknek a hatalmas jókedvüknek csak töredékét okozta az alkohol.

- Zayn! Haver! Mi a pálya?– vont mackó ölelésébe Ashton, a 5 Seconds of Summer dobosa.

- Magányos farkasban nyomod a bulit? – kérdezte Luke.

- Ja… szóval most mi lenne, ha elhagynátok a felségterületem? – húztam ki magam és megtördeltem a kezem, mintha bunyóra készülnék, mire mind elnevettük magunkat.

- Mintha ezer éve nem találkoztunk volna! – vágott hátba Calum.

- És nem is hiányoztatok! Végre csend volt. – válaszoltam vigyorogva, mire újra csak nevettünk.

- Hogy telt a karácsony? – kérdezte Michael és már nem is gondoltam Catre…

*

Egy jó óra múlva Liam terelt össze minket a konyhában, hogy felköszöntsük Louist, aki épp a kávésasztal tetején trónolt, amit pár iskolai haverja cipelt körbe a nappaliban. Niall és Harry elővarázsolták valahonnan a több emeletes tortát – minden emelet más ízű volt -, amire a lányok vigyáznak, majd fél szemmel az ajtóból, amíg mi felköszöntjük a szülinapost. Danielle és Nicole közben felrakták a gyertyákat a kisebbik focipályának álcázott tortára, amivel egész reggel bénáztunk a fiúkkal. Eleanor épp lehalászta a barátját a trónjáról, míg Sophie kikapcsolta a zenét, amikor megcsörrent a telefonom. Liam kivette a kezemből a készüléket, mielőtt láthattam volna, hogy ki keres és lenémítva zsebre dugta.

- Bárki is az, kibírja 10 percig – mondta és Harry után taszigált, aki Niallt követte a kisebbik tortával a kezében és hangosan énekelt. Elhessegettem a gondolatot, hogy ki kereshet ilyenkor és mosolyogva csatlakoztam a szülinapi dalhoz.

- Kívánj valamit mielőtt elfújod! – figyelmeztette Eleanor az ünnepeltet, aki jó nagy levegőt vett, majd szándékosan telibe arcon fújta Harryt.

- Hoppá! – röhögött Louis, de az áldozat csak elvigyorodott.

- Semmi gond barátom! Na most próbálj meg kicsit jobban célozni. – mosolygott, mintha mi sem történt volna. Második próbálkozásra, már elfújta az összes gyertyát, mire hangos tapsvihar tört ki, ami alatt Niall gyorsan leszedegette a gyertyákat.

- Sok-sok szeretettel csináltuk neked ezt a tortát… – kezdte Liam.

- De az semmit nem ér, ha a konyha főnök nem tud olvasni. – fejeztem be a mondatot, mire Niall megdobott egy gyertyával.

- Nem igaz! Harry hallotta félre, amit mondtam… - válaszolt a szőkeség és már mind nevettünk.

- Most már soha nem tudjuk meg! – közölte nyugodtan Harry – A lényeg, hogy nagyon boldog szülinapot te kis karácsonyi csoda! – vigyorgott és Louis arcába nyomta a focipályát, mire hangos röhögés árasztotta el a szobát.

- Mit ne mondjak tényleg szar lett… - fintorodott el a szülinapos miután megnyalta a száját.

- Boldog születésnapot haver! – veregettem hátba, majd a többiek is felköszöntötték. Végül Eleanor bejelentette, hogy az ehető torta a konyhában található és visszakapcsoltuk a zenét. A buli folytatódott.

- Szóval te is tudtál róla? – vonta kérdőre Louis tetetett haraggal a barátnőjét.

- Nagyon meggyőzőek voltak az érveik. – nevetett Eleanor – Na menj mosakodj meg!

- Előtte kérek egy puszikát – csücsörített idétlenül a focista.

- Felejtős édesem! Majd ha tiszta leszel.– mosolyodott el a lány, majd a konyha felé vette az irányt.

- Huuuu… - hangzott kórusban tőlünk.

- Ezt jól meg kaptad kis malac! – röhögött Niall.

- Az lehet, de nekem csak arcot kell mosnom, míg a földről ti takarítjátok fel a mocskot… - vágott vissza Louis.

- Akkor is megérte – kente még jobban szét az előbbi arcán az édességet Harry.

Negyed órával később nyoma sem maradt a szülinapi ajándékunknak és a telefonomat is visszaszereztem. Éreztem, ahogy pillanatok alatt felgyorsul a szívverésem, ahogy megláttam a nem fogadott híváshoz tartozó nevet és hogy üzenetet is hagyott a hangpostán. Sebes léptekkel indultam el a terasz felé, hogy nyugalomban végighallgassam az üzenetet, de valaki elkapta a karomat.

- Zayn! Egy percre!

- Igen?! – kérdeztem egy picit bunkón Sophietól.

- Fél perc nyugi… csak Cat-et keresem, de nem találom és nem veszi fel a telefont. Szerintem lelépett, de veled láttam utoljára nem tudod hová mehetett? Kezdek aggódni, mert nem volt jó kedve… - hadarta, de félbeszakítottam.

- Lenne egy két tippem… Gyere! – fogtam meg a kezét és magam után húztam a teraszra – Szerintem rájött – mondtam mikor már a szabad ég alatt voltunk.

- Mi van?! Mire jött rá? – nézett rám értetlenül Harry barátnője.

- Tudod, hogy Nate nem annyira szőke herceg fehér lovon, mint ahogy gondolta… Tudod tegnap veszekedtek és én…

- Hogy mi?

- Nem tudtál róla? – kérdeztem meglepetten.

- Akkor ezért volt szomorú… Fene egye meg! Én meg azt hittem, hogy…

- Jó ezt majd később kielemzed, - vágtam megint a szavába - de szerintem Natehez rohant el holott valami kamu dumát nyomatott a riasztóról. És most van egy hangüzenetem tőle és már megőrülök, hogy mi lehet benne szóval ha nem bánod…

- Nem, persze! Maradhatok?

Már elindítottam a felvételt ezért csak bólintottam válaszként. Először csak motoszkálást hallottam, szipogást és végül csak két rövid mondat: Igazad volt. Meg tudsz nekem bocsájtani?

*

Több közlekedési szabályt is megszegtem, mialatt Cat házához hajtottam, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csak hogy láthassam. Nem tudtam, hogy itthon van-e, mert a telefonját nem vette fel, de reménykedtem. Sophiet erősködése ellenére sikerült meggyőznöm, hogy maradjon a buliban. Cat most biztos nem akart egy tömeget maga köré. És persze, ha Sophie jött volna akkor Harry is mindent meg tud és ő is csatlakozott volna a felmentő sereghez. Kiszálltam a kocsiból és összehúztam magamon a kabátomat, mivel egyre erősebben havazott. Megindultam a ház felé és egy pillanatra megdermedtem, majd elöntött a szín tiszta gyűlölet. Egy pillanat alatt ott termettem a tornácon töprengő srácnál és a puccos kabátjánál fogva a falhoz szorítottam.

- Mi a francot keresel te itt? – sziszegtem a fogaim közül.

- Már megint te?! Egyáltalán semmi közöd hozzá hol vagyok és miért. Most lennél szíves elengedni? Dolgom van. – nézett dacosan a szemembe Nate.

- Itt biztos, hogy nincs… - mondtam és elkezdtem letaszigálni a lépcsőn, majd egy nagyot löktem rajta, amitől majdnem hasra esett – És ha még egyszer megpróbálsz, akár csak ránézni eltöröm az összes csontod. – mondtam higgadtan, mire ő felnevetett.

- Ne izgulj, ha végeztem vele a tiéd lehet, de még van egy két üzleti megbeszélni valóm a hölggyel.

- Ebben segíthetek… Mától munkanélküli vagy. Ez ilyen egyszerű. És most tűnj el innen, míg szépen kérem. – egyre jobban kellett uralkodnom magamon, hogy ne verjem be a csinos kis fejét.

- Jaj a hős szerelmes… annyira szánalmas vagy tudod?!  Az első randink előtt megszerezhetted volna magadnak a lányt. Elég lett volna, ha lekapod ott a lakókocsi előtt és dalolva a karjaid közé veti magát erre a fancsali pofáddal konkrétan tálcán nyújtottad át nekem. Ő meg annyira ki volt éhezve arra, hogy valaki szeresse, hogy szerintem tökmindegy volt neki ki hívja el randira…

Itt lett elegem abból, hogy így beszél Catről és már lendült is a karom. Elvétettem a célpontot így csak az állkapcsát találtam el, de így is kibillentettem az egyensúlyából. Fájdalom nyilallt a kezembe, amiből tudtam, hogy neki is fájt az ütésem és ettől adrenalin áradt szét a testemben. Minden erőmet beleadva elkezdtem csépelni. Sikerült kitérnie néhány ütésem elől és, amikor megcsúsztam a havon neki is sikerült eltalálnia, amitől elestem. Rám vetette magát és már a hóban birkóztunk, mikor egy ütésem után egy nagyot kiáltott.

- Elég! – zihálta – Békén hagyom oké?! Nem ér ennyit az a ribanc…

Erre még egy nagyot behúztam neki, mire az orrából elkezdett folyni a vér.

- Takarodj innen! – förmedtem rá, mire összeszedte magát és sántikálva elindult a kocsija felé.

Mikor Nate elhajtott odamentem az ajtóhoz és becsöngettem, de semmi. Átmásztam a kerítésen és hátramentem az udvarba, felnéztem és halvány fény szűrődött ki Cat szobájából. Első ötletem az lett volna, hogy egy kis kővel megdobom az ablakát, de mindent vastag hóréteg borított. Aztán megpróbáltam hógolyót gyúrni, de az szétesett, mielőtt eltalálta volna az ablakot. Tanácstalanul néztem körül az udvaron, majd megakadt a szemem az öreg fán, melynek ágai felértek a teraszig. Eszembe jutottak Cat történetei, hogy régen azon lemászva lógott meg otthonról így úgy gondoltam ez visszafelé is működni fog. Csak hogy azzal nem számoltam, hogy Ő sokkal könnyebb nálam és télen mennyire könnyen törik hidegben a fa. Félúton jártam, amikor nagy reccsenéssel leszakadt alattam az egyik ág, én meg lezuhantam. Nyöszörögve tápászkodtam fel és szitkozódtam, de semmi. Még ezt sem hallotta meg így újra nekivágtam. Ezúttal sikerült elérnem a korlátot, mielőtt letörtem volna még egy ágat. A következő percben gyorsan követték egymást az események. Mikor felhúztam magam Cat majdnem elkaszálta a fejemet egy baseball ütővel miközben sikított, de csak egy faágat talált el. Majd felismert és kiejtette a kezéből a fegyverét és segített átmászni a korláton.

- Zayn mi a fenét keresel itt? – kérdezte elsápadt arccal.

- Csak meg akartam nézni hogy vagy… - ziháltam.

- Atya ég te vérzel! – kapta a szája elé a kezét – Jesszus ne haragudj! – kezdett el sírni. Látszott rajta, hogy az elmúlt pár óra biztos megviselte és ki van idegileg.

- Ne! Ne sírj! – öleltem meg – Nem találtál el! – próbáltam megnyugtatni.

- De… - szipogta – És csurom víz vagy… - húzódott el – Akkor mitől vérzik az arcod? És egyáltalán mit kerestél a fánkon? Nem ismered az ajtót? – indult vissza a szobájába, mert nem volt rajta több a piros ruhájánál én meg követtem.

- Hívtalak, csöngettem és kopogtam is…

- Bocsi… - sütötte le a szemét – Nem gondoltam, hogy te vagy az, mert… - itt elcsuklott a hangja.

- Semmi gond! Nem kell róla beszélned… - erre felkapta a fejét – Összeraktam a képet… - mosolyodtam el fájdalmasan.

- Köszönöm! - mosolyodott el ő is halványan - És veled mi történt? Gondolom nem a házat őrző vérebek tépkedtek így meg…

- Mondjuk úgy, hogy a történelem megismételte önmagát… - céloztam a Troy-jal való verekedésemre.

- Te… Tessék? – pislogott nagyokat.

- Hidd el meg érdemelte, – néztem a szemébe – de ha szeretnéd egy szavadba kerül és eltűnök. Csak tudni akartam, hogy megvagy –e…

- Én… nem… - gondolkodott egy pillanatig, majd összeszedte magát – Örülnék, ha maradnál, mert egyedül már bedilizek… De nem tetszik, hogy verekedtetek!

- Oké – bólintottam.

- Most pedig vedd le azt a vizes kabátot, mert megfázol és mosakodj meg, aztán lefertőtlenítjük a sebeidet… - utasítgatott, mire elmosolyodtam és bementem a fürdőbe. Mindent úgy tettem, ahogy mondott, aztán Cat hozott teát – közben Sophienak leadtam a drótot, hogy rendben vagyunk ne izguljon -  és felkuporodtunk az ágyára, hogy nézzük a filmet, amit elkezdett. De nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel az egyik kérdésem, ami már nagyon bökte a csőröm.

- És honnan van baseball ütőd?

- Mindig is az ágyam alatt volt. - mosolyodott el, mire elnevettem magam – Betörők ellen tökéletes. - magyarázta.

- Persze ha tudnál célozni… - piszkáltam, mire belekönyökölt az oldalamba, de közben elmosolyodott.

- Örülj neki és piszkálás helyett, inkább nézd a filmet! – mondta és úgy is tettem.

*Catherin szemszöge*

Mikor felébredtem, még ki sem nyitottam a szemem, de automatikusan beszívtam Zayn ismerős illatát.

- Jó reggelt! – suttogta, mire csak még jobban hozzábújtam jelezve, hogy semmi kedvem felkelni.

Nem akartam, hogy elkezdődjön ez a nap. Nem akartam találkozni senkivel, hogy megkérdezzék, hogy vagyok vagy mi van a barátommal, aki már az exem volt természetesen. Egyszerűen gyáva voltam szembe nézni a saját kudarcommal, hogy hagytam így becsapni magam. Nem akartam Sophie szemébe nézni, hogy bevalljam előtte is volt egy titkom. Be akartam zárkózni egy burokba, ahol biztonságban lehetek. És ezt a helyet most Zayn ölelő karjai között találtam meg. Aki tegnap egész este itt maradt velem és semmit nem kérdezett. Da sajnos nem hagyta sokáig, hogy úgy tegyek mintha nem is léteznék.

- Legalább Sophieval beszélj róla… Hidd el jól fog esni. – simogatta a hajam.

- Vele akarok a legkevésbé beszélni. Meg fog utálni… - néztem fel Zayn döbbent arcára.

- Miért? – kérdezte mire nagyot sóhajtottam.

- Az egész ott kezdődött, hogy az a faszfej szenteste kikotyogta, hogy van egy tetoválásom… - tartottam hatásszünetet és láttam rajta, hogy egyből tudta miért volt ez baj Ő bezzeg tudja… – Pedig mondtam neki… Na mindegy anyuék új nevelési módszerrel próbálkoznak vagy mit tudom én így végül nem lett belőle baj, de…

- De Sophie nem tud a tetkóról és félsz, hogy megbántod azzal, hogy nem mondtad el neki – fejezte be a mondatom, mire szó szerint leesett az állam.

- Öhm hát igen…

- Én azt ajánlom, hogy beszélj vele minél hamarabb. Amúgy is már engem zaklat telefonon és perceken belül itt is lesz, hogy megvigasztalhasson... – simogatta a hajam.

- Neee csak azt ne… Kell még egy kis idő, hogy összeszedjem magam.

- Cat…

- Zayn nem állhatok Sophie elé csak úgy azzal a szöveggel, hogy „Tudod van az a tetkóm… Ja hogy nem tudtad?!”

- Nem ezt… - próbálkozott újra, de most valaki más szakította félbe.

- Mi a fene történt itt? – hallottam meg Harry jól ismert hangját, mire azonnal oda fordultam, de meg is fagytam, ahogy a két alakot megláttam a szobám ajtajában.

- Hidd el édesem semmi… - szólalt meg a legjobb barátnőm miközben az én szemembe nézett – Engem inkább az a tetoválásos dolog érdekel.

- Ne haragudj… - suttogtam, miközben könnybe lábadt a szemem. Soha nem sírtam még el magam eddig ennyiszer 24 óra leforgása alatt. Zayn felpattant mellőlem és kitessékelte a haverját az ajtón, aki elég feszültnek tűnt. Sophie sóhajtott egy nagyot, majd leült az ágyam szélére.

- Miért nem mondtad el? – kérdezte inkább szomorúan, mintsem mérgesen.

- Egy idegroncs voltam, mikor összebarátkoztunk és sok mindent nem mondtam el az elején. Tudod milyen lassan nyíltam meg. Aztán akkoriban éreztem úgy, hogy mekkora barom vagyok, amiért csináltattam egy tetoválást egy fiú miatt és nem mertem bevallani. - sütöttem le a szemem és a előző napi piros ruhám szegélyét kezdtem el piszkálni, amiben elaludtam – Tehát előled is eltitkoltam, mint mindenki más elől és minél több idő telt, egyre jobban megkedveltem. De neked továbbra sem mertem elmondani, nehogy megharagudj rám miatta és ne barátkozz velem vagy mit tudom én… Könnyebb volt titkolni. Mint a stúdiómat. – vallottam be.

- Nem mondom, hogy nem bánt a dolog, de nem azért mert nem mondtad el.

- Hát akkor?

- Hogy gondolhatod azt, hogy egy ilyen kis hazugság miatt feladnám a barátságunkat? – fájdalom csengett a hangjában és könny gyűlt az ő szemébe is.

- Mert bármennyire is próbálok erősnek mutatkozni én még mindig bizonytalan vagyok…

- Nem értem…

- Sophie, szerelmes voltam Troyba. Legalábbis azt hittem… És elvileg ez kölcsönös dolog volt még is bántalmazott… Mindenemet neki adtam és ez volt a hála. Tudom… Muszáj elfogadnom, hogy nem miattam történt. De bennem van az, hogy ha neki ez nem volt elég, akkor másnak fele annyi odaadással pláne nem vagyok szerethető. És erre jön Nate, akiről kiderül, hogy mindvégig csak kihasznált. El kell ismerned ez nem igazán győz meg arról, hogy engem bárki képes lenne szeretni. - Jaj Cat… - szorosan átölelt és egymás vállán zokogtunk – Annyira szeretlek! Bármit megteszek, hogy segítsek eloszlatni a borúlátásodat…

- Tényleg ne haragudj! – húzódtam el – És esküszöm, hogy most már nincs több titkom – És ekkor nyitott be Zayn és eszembe jutott, hogy megint hazudtam.

- Kész a reggeli. Itt minden oké? – mosolygott.

- Igen, mindjárt megyünk – válaszolt barátnőm, mire a fiú visszaindult a konyhába – Cat tudom, hogy most még nem érted, de nagyon jegyezd meg, amit most mondok. Ő – mutatott az ajtó felé – rakta össze elsőként a képet, hogy mi történt veled. Itt maradt veled egész éjjel és közben engem nyugtatott, hogy rendben vagy. És meg reggelit is csinált. Zayn törődik veled ezt ne felejtsed el!